Felkészülni: ez egy elméletibb jellegű írás. Csapongva említek benne sokmindent, ami a cím tárgykörébe tartozhat, de - ahogy mondani szokás - a teljesség igénye nélkül.
Kiindulópontom a Ben Bova által szerkesztett Nebula Award Showcase 2008-ban található. Az antológiában a Végjáték írója, Orson Scott Card írt a témában.
OSC néhány gondolata közül szemezgetek, a sajátaimat dőlt betűvel hozzátéve:
- A science fiction Verne, Wells és legfőképpen az agilis szerkesztő, Hugo Gernsback óta nemcsak kategóriát, forradalmat, de egy sikeres mozgalmat is jelent. A SF tulajdonképpen egy publikálási kategória, Gernsback találmánya.
- Az irodalmi kánont még mindig a modernizmus alakítja, de (legalábbis az USA-ban) egyre több szépirodalmi szerző merészkedik science fiction területre, tematikák felé. Ez főként disztópikus, postholocaustos történetekben manifesztálódik.
- A science fictionben már lezajlottak a belső forradalmak: a campbelli hard SF, majd a visszatérés a „szociálisabb” tematikához, majd jött a hatvanas évek Új Hulláma. Ezek minimozgalmak voltak, és valahol 1970 táján leállt a mozgalmasdi, azóta nincs is több. (Ahogy OSC megállapítja, a cyberpunk csak tematikájában új – bár tegyük hozzá, hogy alapjai már az Új Hullámban megtalálhatók - , irodalmilag nem hozott újdonságot. Ez áll a steampunkra, és mindenféle –punkságra.
- Már mindent kitaláltunk a science fictionben, nincsenek új tematikák (megjegyzésem: egy-két mikroáram azért fölfedezhető: kvantummechanika, szingularitás, transzhumanizmus).
- A science fiction elfogadottsága nagyobb mint valaha: olyan professzorok kerülnek hamarosan az egyetemi katedrák élére, akiknek meghatározó olvasmányélményük egy Asimov- vagy egy Clarke- vagy egy Dick-írás. Vajon ez nálunk is így lenne?
- A régen hihetetlennek tűnő SF-elemek (tárgyak, találmányok) a hétköznapi élet szinte minden szegmensében megjelennek és tért hódítanak. Emlékszik még valaki arra, milyen játékprogramokról álmodoztunk C64-ünk vagy Sinclair ZX Spectrumunk mellett, a piros joystickot nyomogatva? iPhone, a maga érintőképernyőjével? Microsoft Surface? Helló, üdvözlünk a mában. Vagy a tegnapban.
- Egyre nehezebb állócsillagoknak megjelenniük az SF egén. Ezzel egyetérthetünk: ragyogó írók garmadájától jelenik meg regény, de meghatározó, iskolateremtő író nincs a műfajban. A kérdés persze az, hogy az úgynevezett szépirodalomban van-e ilyen? Joyce Finnegans Wake-je 1939 óta az egyik legkreatívabb kísérleti regény; a kortárs nemzeti díjas regényekben sincs egetverő újdonság a huszadik századi modern és posztmodern óta. Posztmodern: az olvasók továbbra is történeteket várnak. Itthon egyszerre kritikai és befogadói siker Spiró György Fogsága, ami pedig… hát, klasszikus történelmi kalandregény, akárhogy is szépítjük.
- Úgy tűnik, a határ, az a vastag fal, ami most még az SF-et elválasztja a szépirodalomtól, lassan, de biztosan zsugorodik. Ha a fal végleg megszűnik, az SF mint kategória is eltűnik. Ettől nem tartok. A science fiction mint közösség – az internetnek is köszönhetően – erős és önszerveződő, saját szájízzel rendelkezik, szüksége van a kategóriába (zsánerbe) tartozó írásokra.
- Orson Scott Card szerint a nagy irodalmi forradalom az SF rokona, a fantasy területén várható. Hozzátenném, hogy a tágabb értelemben vett fantasztikus irodalom egyrészt bővebb tematizálást tesz lehetővé, de a fantasy meghatározó része még mindig a Tolkien és C. S. Lewis által kitaposott ösvényen poroszkál. Érdemes viszont böngészni a World Fantasy Award regénykategóriájában jelölt műveket, ott más a tendencia (pl. Haruki Murakami). És mi van a másik testvérrel, a horrorirodalommal? Ott is várható irodalmi forradalom?
- A személyes véleményem az, hogy a science fiction mindig is rétegirodalom marad. Ha jó művek születnek, akkor az SF több embert fog érdekelni. A filmek, a sorozatok tovább növelhetik a scifi ázsióját, főleg, ha a kiadók jobban a jelenben élnének (igénytelen kinézetű-honlapú Asimovs és Analog ebben nem segít).
De vegyük észre, hogy az SF mindig a tudománnyal áll összefüggésben, és az – főleg a fizika, a kémia, biológia stb. – sokakat elriaszt. A fantasy, a krimi, a supernatural thriller sokkal könnyebben befogadható. Nem véletlen, hogy az űropera reneszánszát éli.
Viszont amellett, hogy az alkategóriákban (időutazás, robotok, háború, disztópia, hard SF stb.) nincs új, nagyon változatosak a regények. Az itthoni megjelenőkből pl. hasonlítsuk össze a Pörgést meg A sötét sebességét vagy a Kozmonauták várát. Eléggé különböznek, nem?
Még egy fontos tényező: az utánpótlás. Kint töménytelen a jelentkező, a Locus First Novel kategóriája minden évben ontja az új írókat, akiknek legnagyobb része talpon marad, publikál.
A magyar helyzetről később írok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Chelloveck · http://chelloveck.sfblogs.net 2009.03.18. 23:45:12
Chelloveck · http://chelloveck.sfblogs.net 2009.03.18. 23:51:33
:)))
(Bocs, ma ilyen "vicelődős" napom van; a metropolis blogon Galántai Zoliba is belekötöttem. :D
sezlony 2009.03.19. 09:01:01
SFinsider 2009.03.19. 14:31:58
Ha OSC-nek hihetünk,az új területek felfedezését a "szépirodalmárok" végzik el.
