A fenti kérdésre ad(hat) választ az Analog és az Asimov's gárdája által fémjelzett esszégyűjtemény.

Aki író akar lenni...

Jó, és legfőképpen szükséges kézikönyv ez mindenkinek, aki ebben a műfajban akar alkotni. Nekünk, magyaroknak különösen fontos: nálunk nincs az SF-nek akkora hagyománya, hogy műhelyek, íróiskolák működjenek, hiányoznak a legendás, nagy alakok (a keveset és egyenetlen minőségűt alkotó Zsoldos sem az), a modern, up-to-date SF-regények is mostanában kezdenek megszületni.

Úgyhogy, lehet tanulni a kintiektől: mi is tulajdonképpen a science fiction, narrációban mit jelent, a karakterépítés mi fán terem, és aki be akar törni az amcsi piacra, az is talál itt okosságot.

 ...tudnia kell, mi a sci-fi

 A kötet számomra legfontosabb része nem Asimov vagy más írók tanácsaihoz, hanem a legendás szerkesztők, Gardner Dozois és Stanley Schmidt nevéhez fűződik. Ők együtt és külön-külön is annyi kéziratot elolvastak már, mint senki más a bolygón (Schmidt: átlagos héten 100 érkezik az Analog-hoz). Oda kell figyelni, mit írnak.

Az első, a Living the Future: You Are What You Eat arról szól, hogy ha a jövőről írunk, figyelembe kell venni, hogy megváltoznak a szokások, és a mindennapi élet nem olyan, mint ma. Ír az 1950-szindrómáról, vagyis a változatlan jövőbeli életről, amit csak egy-két kütyü tesz mássá a megszokottól. Megemlíti a Star Trek Szindrómát is, melyre az a jellemző, hogy a Római Birodalom vagy a náci Németország köszön vissza, csillogóbb köntösben. A jó science fiction lényege, írja, a VÁLTOZÁS. Minden változik, egy-egy találmány vagy életkörülmény változása mindenre hatással van: biológiára, kultúrára, történelemre, technológiára stb. Dozois megemlíti az SF-szerzők egyik legnagyobb problémáját is, az információ-adagolást is. A science fiction komplex realitást teremt, állítja.

 Stanley Schmidt írása, a Good Writing Is Not Enough önmagáért beszél. Ez a másik fontos része a könyvnek. Röviden, a science fiction művelésénél két dolgot kell jól művelnünk: az írást, és ami talán még fontosabb, az ötletek kitalálását. Ez utóbbin olyan ötleteket ért, amelyek tudományos alapokon nyugszanak - ezért az SF-et íróknak szükséges kutatniuk, ha kell, akár számításokat is végezniük írásukkal kapcsolatban. (Vicces, de ír arról, miért tudományos képtelenség hatalmas, emberevő pókokról írni, de ugyanúgy tudományosan nem indokolható egy csupa erdőből álló bolygó léte sem.) Akár extrapolál, akár innovációt mutat be az író, ismernie kel a részleteket, mégha nem is ír le mindent belőlük.

Egy másik Schmidt-esszé, a The Ideas that Wouldn't Die a legviccesebb és egyben a legkomolyabb. Ebben a szerkesztő felsorolja, melyek azok a régi, sokszor elővett ötletek és fogások, melyekkel az írók minduntalan előállnak, pedig rossz, elcsépelt gondolatokról van szó. Összesen 26-ot sorol fel, néhányat idemásolok:

•  A végén kiderül, hogy az egész csak álom volt.
• "És az ő neve Ádám a társáé Éva lett."
• A nukleáris háborúban elpusztul a civilizáció.
• Mélyhűtött hős felébred egy különös, új világban.
• UFO, Bermuda-háromszög, vámpíros történet.
• Értelmetlen erőszak vagy szex.
• Kétértelmű befejezés, ahol a szerző nem tudta/merte eldönteni, mi legyen a vége. (Ez utóbbi nem azonos pl. a Dick-féle módszerrel!)

 A Writing Science Fiction and Fantasy erősen ajánlott olvasmány az írójelölteknek.

Értékelés:

(négy és fél)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.